Disszemináció

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett Szülősegítő Szolgáltatások Támogatása 2022” (Szülő2022) című pályázat keretében megvalósított Komplex szülőtámogató program autizmussal élő gyermeket nevelő családoknak elnevezésű programunkról szóló disszeminációt közöljük ebben a cikkünkben.  

Kreatív műhely az ÉTA támogatásával

Nem Adom Fel Alapítvány egy kreatív foglalkoztató műhelyt hozott létre azzal a céllal, hogy az alapítványnál dolgozó fogyatékossággal élő munkavállalóknak egy olyan munkakör lehetőségét biztosítsa, ahol értékes munkát végezhetnek.

Határokat átszelő barátságokról

A Wacław Felczak Alapítvány támogatásával megvalósuló „Sasfiókák” pályázat kereteben egy csapat lelkes, autizmussal élő fiatal látogatott el hozzánk el Budapestre 2023. május 31 és június 5 között. A lengyel csoport nagy nyitottsággal fordult magyar házigazdáihoz, így már az első pillanattól fogva tudhattuk, hogy az együtt töltött idő tartalmas lesz.

Zenei foglalkozásokat, szociális fejlesztést tartottak 16 Nem Adom Fel Házas gyermek részére Január elseje és Június harmincadika között. A „Mindenki szívében van egy dallam pályázat keretén belül új hangszereket vásárolhattunk.

Zene és fiatalság

Bár a néptánc manapság már talán nem olyan egyértelmű szórakozási forma, mint egykor volt, mi mégis örömmel ajánljuk figyelmedbe. Ha szeretnél kiszakadni a mindennapokból, esetleg egy másfajta közösség tagjává válni

Sikerrel zárult foglalkoztatási pályázatunk

Sikerrel zárult foglalkoztatási pályázatunk, melyet az FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft), valamint az EMMI és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósult meg. 

Legyetek jók, ha tudtok

A Nem Adom Fel Alapítvány a „Legyetek jók, ha tudtok” című projektet a Rakacaszendi Görög Katolikus Parókiával együtt, konzorciumi együttműködés keretében valósítja meg.

Kincsek a múlt homályában

Néhány gondolat a néptánc értékeiről

Fogyatékossággal élő fiatalok foglalkoztatásának elősegítése

Program a fogyatékossággal élő fiatalok foglalkoztatásának elősegítésére a Nem Adom Fel Kávézóban

Foglalkoztatási program

 A „Neked is van Helyed” foglalkoztatási programba olyan munkakeresőket várunk, aki pályakezdő vagy tartósan álláskereső, tehát legalább az elmúlt három hónapban nem volt munkaviszonya.

Az ÉTA tagszervezete vagyunk

Az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetségének tagjai vagyunk. 

Adhat vonal

Segítség, hogy meg tudjon valósulni a fogyatékkal élő fiatalokat befogadó támogatott lakhatás projekt. 

Megszakítás